Történt 1899-ben, hogy Laczkó Dezső, a veszprémi bencés főgimnázium tanára, lelkes amatőr gyűjtő a veszprémi Jeruzsálem-hegy több mint 220 millió éves felső-triász rétegeiben kitűnő állapotban fennmaradt csontokra bukkant. (E területet az úgynevezett Tethys-óceán borította egykor.) A szívós kőzetből gondosan kipreparált lelet egy kavicsfogú álteknősnek, azaz egy Placodontomorphának bizonyult. Az ép koponyából, páncél-, borda- és végtagtöredékekből álló csontvázat 1907-ben Placochelys placodonta néven írta le Otto Jaekel greifswaldi professzor. Ez ez egyik legjelentősebb őslénytani lelet a mai Magyarország területéről.
Az értékes maradvány további vizsgálatok céljából Frankfurt am Main városába került, ahol a kor neves őshüllőszakértője, Drevermann professzor irányítása mellett egy Strunz nevű preparátor „igen nagy figyelemmel s ritka ügyességgel” újrapreparálta a koponyát. A belsejéből is eltávolították a kőzetet. A gondos munka eredményeképpen nagyon pontosan megállapíthatták a sok apró csontocska egymáshoz viszonyított helyzetét, és számos, addig nem vizsgálható részlet is láthatóvá vált. Az újrapreparálás eredményeit végül is a neves paleontológus, Friedrich von Huene báró tette közzé.
