Norvégiában van egy évszázadokra visszanyúló hagyomány, hogy a házak tetejére füvet virágokat néhol még fákat is ültetnek. A zöld tető előnyei, hogy stabilitást biztosít a háznak, jól szigetel és nem mellékesen tartós. Az északi lélek alapvetően idegenkedik a természet pazarló használatától. A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos projektekben ezért járnak élen, náluk senkit nem kell propagandával rávenni a zöld kivitelezésre, fogyasztásra.
A hangsúly nem is a tetőt borító növényzeten van, hanem az alatta lévő nyírfakéreg rétegen van. A talaj és a növényzet leginkább csak a nyírfaréteg tetőn tartását szolgálja. A nyírfa kérgét lehántolják, kiszárítják, majd felhasználás előtt beáztatják, hogy formálható legyen. A tetőt alulról kezdik építeni, első lépés a tartószerkezet felrakása. Ha az alsó tartószerkezet elkészült, akkor elkezdik a héjazatot felrakni nyírfalapokból, melyet egymáshoz sűrűn, fedésben raknak le. Felfelé haladva földel borítják be. A fakéreg szigetel és megatartja a csapadék egy részét, a fölösleget pedig levezeti. Ezért van jelentőssége az alsó tartógerendánál kialakított csapékelvezető csatornának. A talajréteg vastagsága mely a tetőre kerül 15-25 cm között mozog.
A középkori norvég házak többsége így készült, és a vidéki városokban egészen a 18. századig jelen voltak. A 19. század végére szinte teljesen eltűntek a gyönyörű, kerttel fedett házikók. Néhány évtizeddel később pár norvég hagyományőrző rájött, milyen szép, környezetbarát tradíciót hagytak el. Így megpróbálták feleleveníteni a nemzeti sajátosságot, mely sikeres volt. A kezdeményezés szépen halad, a Scandinavian Green Roof Association 2000 óta minden évben díjakat oszt ki a legszebb zöld tetős projektek között a Skandináv-félszigeten.
