A fájdalmat hagyományos módon két összetevőre osztják: a sérülés vagy betegség okozta fizikai szenvedésre vagy kellemetlenségre, és az érzelmi, emocionális szenvedésre. A szakemberek zöme egyetért abban, hogy az első érzékelésére az állatok jelentős része is képes. Az azonban nem egyértelmű, hogy éreznek-e érzelmi fájdalmat is.
Fájdalomérzékelés
A fájdalomérzés egyik feladata, hogy figyelmeztessen a károsodásra és riasztóként szolgáljon, így az élőlény olyan cselekvést hajthat végre, amellyel elkerüli vagy minimalizálja a sérülést. A reakció rendszerint visszahúzási reflex formájában valósul meg. A károsodás érzékelése és a rá adott nem tudatos válasz együtt az úgynevezett védekező (nociceptív) reflex.
Gerincesekben a fájdalomérzékelő receptorokból származó információ az idegeken keresztül a gerincvelőbe, illetve onnan az agyba jut. Mindegyik gerinces állat agyában megtalálhatók a fájdalominformáció feldolgozásáért is felelős ősi agyterületek: a nyúltvelő, a talamusz és a limbikus rendszer. A fájdalomérzékelésben azonban - legalábbis embernél - az egyik legnagyobb szerepet játszó terület az agykéreg, amelynek relatív mérete csökken ahogy lefelé haladunk a törzsfán. Tehát az agykéreg mérete csökken az embertől a többi emlősön, a madarakon, a hüllőkön, a kétéltűeken át a halakig. A halak agykérge már valójában igen kezdetleges.
Fizikai fájdalomra adott válasz
A gerinces állatok általában az emberhez hasonló módon reagálnak a fájdalomra. Kevesebbet esznek, megváltozik a normális viselkedésük, visszahúzódókká válnak, szokatlan viselkedésformákat vesznek fel (jellemzően gyakran ismétlődő vagy sztereotip viselkedéseket, például előre hátra ringatózás), jellegzetes rossz közérzetre utaló hangokat hallathatnak, légzésbeli és szív-érrendszeri változásokat mutathatnak, gyulladás léphet fel náluk és stresszhormonok szabadulhatnak fel bennük. Mivel ezek a válaszok összetettek és összehangoltak, ezért valószínűleg szerepet játszik bennük az agy, és többek, mint egyszerű reflexek.
Annak ellenére, hogy a többi gerincesnél jóval egyszerűbbek, a közelmúltban halakban is kimutattak olyan érzőidegeket, amelyek a károsító ingerekre érzékenyek és élettanilag megfelelnek az emberi fájdalomérző receptoroknak. A halak többféle választ adnak egy fájdalmas eseményre: őrködő viselkedést mutatnak, nem reagálnak a külső ingerekre és fokozódik a légzésük. Ezek a válaszreakciók megszűnnek, ha morfiumot adnak nekik, ami azt bizonyítja, hogy - legalábbis mechanisztikusan - a fájdalomra adott reakcióik hasonlók a fejlettebb állatokéihoz.
Érzelmi fájdalom
Az emberek fizikai károsodás nélkül is éreznek fájdalmat, például egy szeretett személy elvesztése vagy egy kapcsolat megszakítása miatt. A szakemberek egy része úgy véli, hogy az embereken kívül csak az emberszabásúak éreznek érzelmi fájdalmat, mert csak ők rendelkeznek az agykéreg legfejlettebb, gondolkodó részével a neocortexszel. A kutatók azonban megfigyelték, hogy majmok, kutyák macskák, sőt madarak is mutatják az érzelmi fájdalom jeleit, és fájdalmas élmény esetén depresszióval társuló viselkedésformákat tanúsítanak, például levertséget, étvágytalanságot, visszahúzódást.
Be kell ismernünk, hogy egyszerűen nem tudjuk, éreznek-e érzelmi fájdalmat az állatok - írja Lynne U. Sneddon, a Liverpooli Egyetem biológusa. Mivel nem tudunk belebújni az állatok fejébe, így sosem tudhatjuk meg pontosan, mit is éreznek. Az állatok érzésivel kapcsolatos sok érvet eltorzít az antropomorfizmus.
Az állatok fájdalomérzése morális problémát is felvet. Sok vadász és horgász érvel például úgy, hogy az állatok fiziológiailag eltérőek az emberektől, nem tudatos lények, ezért nem éreznek az emberi fájdalomhoz hasonló szenvedést. A tudományos bizonyítékok azonban azt támasztják alá, hogy az állatokban - legalábbis a gerincesekben - ugyanúgy megtalálható a fájdalomérzésre alkalmas ideghálózat és a fájdalomfeldolgozásért felelős agyközpontok, mint az emberekben. Az állatokkal való bánásmódnál még akkor sem szabad figyelmen kívül hagyni ezt, ha az állatok fájdalomérzete valószínűleg eltérő az emberétől.
